Ki mit tud?

2018-ban immáron hatodik alkalommal szerveztük meg az esélyteremtés jegyében tehetségkutató rendezvényünket, melynek fő célja, hogy elsősorban roma nemzetiségű, valamint más hátrányos helyzetű fiataloknak lehetőséget teremtsünk a bemutatkozásra, hogy megmutathassák a bennük rejlő tehetséget, tudást, sokszínűséget. Az elmúlt támogatási időszakban is a Vas megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya, valamint a Vas Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház volt a rendezvény két főszervezője. A rendezvény helyszíne a Szombathelyi Oladi Szakgimnázium színházterme, időpontja 2018. április 25-e volt. A fellépők korcsoportonként és műfajonként külön kategóriába sorolva léptek színpadra. Indulhattak ének-, zene-, vers- és prózamondó-, illetve tánc kategóriában is. A zsűri elnöke, illetve az idei rendezvény fővédnöke Kökény Attila zenész-énekes volt. Emellett a zsűriben köszönthettük Molnár Nórát, a Galaxy Akrobatikus Rock and Roll Klub vezetőjét; Ferkovics József roma nemzetiségű képzőművészt; Komondi Pétert, az Ikervári Gyermekotthon intézményvezetőjét, valamint Varga Judit r. őrnagyot, az Országos Rendőr-főkapitányság kisebbségi összekötőjét.

 

Első helyezettek:

  • Ének-zene 1. korcsoport – Horváth Krisztofer
  • Vers 1. korcsoport – Berki Dalma
  • Ének-zene 2. korcsoport – Horváth Tamara
  • Tánc – Komláti Jázmin Napsugár 
  • Ének-zene 3. korcsoport – „Romano Ritmo” 
  • Vers és próza 2. korcsoport – Bíró Patrícia