You may also like
A Bartók Béla Zeneiskolával együttműködve „Hangszersimogató” napot valósítunk meg. A résztvevőkkel tehetségsegítő szakemberek bevonásával megismertetjük a különböző hangszereket, hozzájárulva ezzel zenei tehetségük későbbi kibontakoztatásához.
Együttműködve a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületével – vidéki helyszínen, Gencsapátiban valósítottuk meg a „Láthatatlan vacsora” elnevezésű előítélet lebontó, szemléletformáló programunkat. Az esemény célja, hogy a nem látássérült személyek is átéljék, átérezzék a mindannyiunk életének egyik fontos részét képező, napi rendszerességgel megvalósuló tevékenységét, az étkezést, látássérült embertársaik aspektusából. A „vacsoravendégek” fogadása, kiszolgálása önkéntes segítők bevonásával történt. A programelemnek a Gencsapáti Ernuszt Kelemen Gyermekvédelmi Intézmény adott otthont. A rendezvény első felében Bősze György, a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületének elnöke, valamint Nagy Lászlóné az egyesület alelnöke ad át releváns információkat a látássérült emberek mindennapjairól. Ezután „ráhangolódó”, közösségépítő játékok során szemtakaróval elfedtük a résztvevők szemeit. Ezt követően – már betakart szemmel – visszakísértük őket a közben megterített asztalokhoz, majd a látássérült személyek iránymutatásaival megtörtént a 2 fogásos vacsora elfogyasztása. A vacsora elfogyasztását követően reflektáló beszélgetésre került sor, ahol a résztvevők megoszthatták tapasztalataikat, feltehették kérdéseiket.
Ruha és mindennapi eszközök gyűjtése Vas megyében a Jótékonysági Világnap alkalmából.
NTP-CSSZP-M15
Az Emberi Erőforrás támogatáskezelő közreműködésében 2015. júliusában került kiírásra az NTP Családoknak szóló, helyi, szemléletformáló programok támogatása (röviden: NTP-CSSZP-M-15) pályázat, melyre a Savaria Rehab-Team Közhasznú Nonprofit Kft is pályázott. Sikeres pályázatírás után novemberben indult a pályázat megvalósítása. Januártól a pályázat kedvezményezettje a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft lett Vas megyében. A pályázatban az alábbi programelemek valósultak meg, melyekbe közel 3 000 főt sikerült bevonnunk.