Együttműködve a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületével – vidéki helyszínen, Gencsapátiban valósítottuk meg a „Láthatatlan vacsora” elnevezésű előítélet lebontó, szemléletformáló programunkat. Az esemény célja, hogy a nem látássérült személyek is átéljék, átérezzék a mindannyiunk életének egyik fontos részét képező, napi rendszerességgel megvalósuló tevékenységét, az étkezést, látássérült embertársaik aspektusából. A „vacsoravendégek” fogadása, kiszolgálása önkéntes segítők bevonásával történt. A programelemnek a Gencsapáti Ernuszt Kelemen Gyermekvédelmi Intézmény adott otthont. A rendezvény első felében Bősze György, a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületének elnöke, valamint Nagy Lászlóné az egyesület alelnöke ad át releváns információkat a látássérült emberek mindennapjairól. Ezután „ráhangolódó”, közösségépítő játékok során szemtakaróval elfedtük a résztvevők szemeit. Ezt követően – már betakart szemmel – visszakísértük őket a közben megterített asztalokhoz, majd a látássérült személyek iránymutatásaival megtörtént a 2 fogásos vacsora elfogyasztása. A vacsora elfogyasztását követően reflektáló beszélgetésre került sor, ahol a résztvevők megoszthatták tapasztalataikat, feltehették kérdéseiket.
You may also like
A Családok Éve programsorozat keretében többgenerációs kézműves foglalkozással vártuk az érdeklődőket 2018. december 9-én vasárnap délután, Gencsapátiban.
A programelem megvalósításában együttműködő partnereink a települési önkormányzat, a települési nyugdíjas klub, valamint a helyi művelődési ház voltak. A résztvevők hagyományos kézműves technikákat ismerhettek meg, sajátíthattak el. Az idősebb generáció képviselői többek között a fonás, origami, „csuhézás” kézműves technikák fortélyait igyekeztek átadni a fiatalabbaknak, akik rendkívül fogékonyak voltak erre. A program kiválóan szolgálta az idősebb generációk által hordozott értékes tudás, tapasztalat átörökítését, valamint a generációk közötti együttműködés erősítését.
A foglalkozások a Nemzeti Tehetség Program keretében valósulnak meg.
Amatőr művészek kiállítása tekinthető meg a Vas Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház Közösségi terében. Három amatőr művész Somlai Éva Babett, Biczó Zoltán és Gergó Balázs alkotásai kerültek kiállításra. Minden […]