Csoportfoglalkozások
(2018 - 12 - 20)
Szolgáltatási tervünk nagyon sok lehetőséget, programot, csoport- és egyéni foglalkozást kínál fel annak érdekében, hogy a projekt végét követően is lakhatásban tudjanak maradni a bevont személyek.
Nem kérdéses számukra, hogy a folyamatos lakhatás fenntartásához és megtartásához elsősorban biztos, rendszeres, és a kiadásaikat fedező jövedelemre van szükségük. Amennyiben nem tudják előteremteni a lakhatás kiadásait (bérleti díj, rezsi) és a megélhetésüket biztosító jövedelmet, úgy lakhatásuk veszélybe kerül, megszűnik.
A munka fontosságát hívatott hangsúlyozni a munkavállalói szerep kialakítását és magtartását segítő csoportfoglalkozás.
Ezt a csoportfoglalkozást két külön turnusra terveztük. Egyet azoknak a bevont személyeknek, akik részt vesznek majd a januárban induló gépi takarító képzésben és egy külön csoportot azoknak, akik nem.
A képzésben részt vevő személyek számára terveztünk egy elméleti és gyakorlati felzárkóztató programot, vizsgára való felkészítést, a képzés ideje alatt.

Sajnos a bevont személyek közül kevesen látják be, hogy a lakásban éléshez nem elég az anyagi biztonság! Egy lakást fenntartani, közösségben élni, az adott lakóközösségre vonatkozó szabályokat betartani nem mindig egyszerű. Szükség van ehhez arra, hogy az ember megismerje a környezetét, a lakást, amiben lakik, és tisztában legyen saját maga képességeivel, lehetőségeivel és korlátaival.
Az önálló lakhatás kialakítását és megtartását segítő foglalkozásokon éppen az okozza az egyik nehézséget, hogy a résztvevők nagyon különböző mélységű ismeretekkel rendelkeznek a lakhatást illetően. Van, aki szinte önálló, viszont van olyan, akinél a „sárga csekk” feladása nehézséget okoz.
Az intézményi beilleszkedést és konfliktuskezelést segítő csoportfoglalkozást elsősorban az intézményen belül elhelyezett személyeknek terveztük.
Segítő szolgáltatásként működtetünk számítógépes alapismeretek csoportot, és művészetterápiás csoportot is.
A foglalkozásokat nem iskolarendszerben kell elképzelni. Törekszünk arra, hogy az ismeretátadás minél életszerűbb, gyakorlatiasabb, használhatóbb legyen.
.
Kedvezményezettek:
Vas Megyei Kormányhivatal
Szombathely
Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Nonprofit Kft.
9700 Szombathely,11-es Huszár út 116.
Németh Klára
ügyvezető igazgató
Balassa Imre 
projektmenedzser