Négy lakásba összesen 9 fő költözött be a hónap során
(2018 - 11 - 29)
A lakásoknak egy részét SZMJV Polgármesteri Hivatalától kaptuk, miután kiderült, hogy a tervezett munkásszállón történő elhelyezés - 6 fő számára - nem fog megvalósulni a piaci változások következtében sikertelenül zárult beszerzés miatt.
A lakások berendezésében nagyon sokat segítettek a közfoglalkoztatásban és egyszerűsített foglalkoztatásban dolgozó - többnyire ugyancsak - hajléktalan személyek.
Az egyik lakásba egy élettársi viszonyban élő pár költözött.Két másikba 2-2 férfi került elhelyezésre.
A negyedik lakásba pedig azzal a feltétellel költözött be egy férfi és egy nő, hogy a nő párja, amikor januárban kikerül a börtönből, hozzájuk költözhet. Ennek nem láttuk akadályát, ismertük az illetőt. A meglepetés azonban akkor jött, amikor az illetőt nem januárban, hanem már novemberben kiengedték a börtönből. Ő így abba a szerencsés helyzetbe került, hogy azonnal lakásba mehetett.
Ezekről a személyekről tudni kell, hogy ők a „kemény mag”. Viszont a mellékelt képeken is látszik, hogy mennyire megbecsülik azokat a kézzel fogható dolgokat és azt a lehetőséget, amit ez a pályázat nyújt számukra. Tudjuk, hogy nem lesz egyszerű ezekkel az emberekkel az együttműködés, tudjuk, hogy rengeteg buktató vár ránk, és tudjuk, hogy voltak, vannak és lesznek olyan napok, hetek, amikor az egész vállalkozás értelmetlennek tűnik. De amikor egy szociális munkás nyitott könyvet lát a szépen megvetett ágyon, amikor az életét közterületen vagy éppen börtönben töltő embernek feltesszük azt a kérdést, hogy milyen érzés hazamenni, és saját, megvetett ágyban aludni? - amikor erre a kérdésre csak egy rövid, tömör, de mindent eláruló „jó” érkezik, akkor érezzük mi, segítő szakemberek, hogy megéri tenni a dolgunkat.

Kedvezményezettek:
Vas Megyei Kormányhivatal
Szombathely
Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Nonprofit Kft.
9700 Szombathely,11-es Huszár út 116.
Németh Klára
ügyvezető igazgató
Balassa Imre 
projektmenedzser