Daily Archives: 2021.01.14.

2 posts

Nyílt nap a Brikettáló és Gravírozó Műhelyben

A délelőtt folyamán a Zrínyi Ilona Általános Iskola 6.A osztályos tanulói érkeztek műhelylátogatásra. A kis diákok nagy érdeklődéssel és lelkesen, fegyelmezetten járták végig a munkafolyamatok során használt gépeket, melyeket Balassa Imre foglalkoztatási részlegvezető az ott dolgozó közfoglalkoztatott munkavállalók segítségével mutatott be. A tanulók lelkesen tippelgették a papírbrikettáló gép által készített brikettek súlyát, és a becsomagolt késztermék fűtőértékét, milyenségét.

Gayer park – szemétszedési akció

A program célja a park szemétmentesítése, az ottani játszótér homokozóinak felásása, a hinták és mászókák körülötti terület felásása, gyommentesítése volt. A park területén lévő bokrok, cserjék elhalt részeinek eltávolítására is sor került. Ezen tevékenységek elvégzéséhez az alábbi eszközök voltak a résztvevők számára biztosítva: kapa, ásó, gereblye, lombseprű, metszőolló, szurkabot, 135 literes szemeteszsák, munkavédelmi kesztyű, láthatósági mellény. Minden résztvevőnek frissítő ásványvizet biztosítottunk a szokatlan tavaszi meleg időjárásra tekintettel. A programon 51 fő vett részt. A Kanizsai Dorottya Gimnázium tanulói biológia óra keretében érkeztek az eseményre.