Daily Archives: 2021.01.12.

17 posts

Összesítés a Nemzeti Tehetség Programban megvalósult programjainkról

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közreműködésében 2017. tavaszán került kiírásra az NTP Családoknak szóló, helyi, szemléletformáló programok támogatása (röviden: NTP-CSSZP-M-17) pályázat, melyre a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft is pályázott. Július végén meg is érkezett a pályázat elbírálásának pozitív eredménye, majd ezután elkezdődött a pályázat megvalósítása. 

Az egy éves támogatási időszakban összesen több, mint 750 szülőt, 2400 fiatalt értünk el, valamint 10 különböző településen volt megvalósított programelemünk. Ezen időszak során 8 együttműködő partner segítette a pályázat sikeres megvalósulását. Az NTP támogatásának köszönhetően több, mint 200 alkalommal került programelem megvalósításra.

Megyei Esélynap – Kőszeg

A Vas Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház, a Mosoly-Út Egyesülettel, valamint Kőszeg Város Önkormányzatával együttműködve valósította meg a Megyei Esélynapot. Az esemény helyszíne a kőszegi Dr Nagy László EGYMI volt. A programba az Esélyteremtő iroda több együttműködő partnere is bevonásra került. A rendezvényre vártuk az iskolai csoportokat, civil szervezetek képviselőit, munkahelyi kollektívákat, nyugdíjas klubokat, baráti közösségeket, hogy a gyakorlatban is megismerhessék a fogyatékossággal élők mindennapi problémáit, élethelyzetét, kipróbálhassák, milyen kihívásokkal kell szembenézni látássérültként, hallás nélkül vagy épp kerekesszékből. Az Esélynapot Huber László, Kőszeg Város polgármestere nyitotta meg. Az intézményben 7 különböző helyszínt, „érzékenyítő állomást” alakítottunk ki, ahol a 15-16 fős „csapatok” forgószínpadszerűen mentek körbe.

Esélyteremtési kerekasztal

Érdekvédelmet ellátó partnerszervezeteinkkel együttműködve esélyteremtési kerekasztalt valósítottunk meg az Óperint utcai közösségi terünkben. A megbeszélés alkalmával lehetőség nyílt a munkatervek összehangolására, aktuális programelemek ismertetésére, CsEÖH kapcsolódási pontok meghatározására.

Ki mit tud? – 2018

2018-ban immáron hatodik alkalommal szerveztük meg az esélyteremtés jegyében tehetségkutató rendezvényünket, melynek fő célja, hogy elsősorban roma nemzetiségű, valamint más hátrányos helyzetű fiataloknak lehetőséget teremtsünk a bemutatkozásra, hogy megmutathassák a bennük rejlő tehetséget, tudást, sokszínűséget. Az elmúlt támogatási időszakban is a Vas megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya, valamint a Vas Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház volt a rendezvény két főszervezője. A rendezvény helyszíne a Szombathelyi Oladi Szakgimnázium színházterme, időpontja 2018. április 25-e volt. A fellépők korcsoportonként és műfajonként külön kategóriába sorolva léptek színpadra. Indulhattak ének-, zene-, vers- és prózamondó-, illetve tánc kategóriában is.